A szerzőnek köze sincs Székesfehérvárhoz, egy random város volt (a térképen játszottam :D). Tolnai Rita (tudtummal) csak a képzeletem szüleménye. Mint a spanyol lány és a cseh "bajnok" is. A történet - ha valakinek nem esne le - a Rioi Olimpia 400 m vegyes futamát képzeli el.
The Script ft. will.i.am - Hall of Fame
Sosem gondoltam volna, hogy ilyenre is sor kerülhet. Nem is mertem belegondolni, hogy mi lesz velem a jövőben. De hogy ilyen, azt még csak meg sem említették. Kicsit fáztam. Nem tudom, hogy azért, mert izgultam, vagy mert tényleg hideg volt, illetve mert kihűlt rajtam a pár perccel ezelőtt még forró fürdővíz.
Igaz, hogy lány vagyok, de a legnagyobb példaképeim Gyurta Dani és Cseh László. Legfőképpen Laci, mert az egész ország rátette a terhet, hogy "márpedig te olimpia bajnok leszel", és bár nem lett az, ugyanannyira örült a bronznak is. Mert ha ez az országtól kevés, akkor jussanak ki ők az olimpiára, és csinálják utána. Mert ha valaki kijut akkor az is a legnagyobb teljesítmény, amit az országon belül megtehet. Bár engem szabad kártyával és teljesen érem esélytelenül küldtek ki, tisztában voltam a képességeimmel. Nem érdekelt, hogy csak 16 éves voltam. Attól még EMBER. Ember, aki képes csinálni valamit. Mert nem úgy mentem ki szabad kártyával, hogy előtte egy héttel tanítottak úszni, hanem a babaúszás alatt sajátítottam el ezt a későbbi "szakmát". És nem hagytam abba fél évesen, hanem a mai napig naponta suli után bejártam edzésre. Minden nap, Székesfehérváron, a Csitáry Emil Uszodába. Félrehagyva a barátokat és a családot. Mert bár ők fontosabbak voltak, a barátok reggel 7-től délután 3-ig, a családom pedig este 5-től végig voltak a hatáskörömben. Egyébként az úszóedzőm és a portások, vagy valami olyasmik az uszodában.
De a mai nap a lényeg. Itt állok. Nincs semmi a fejemben. Koncentrálok. "Képes vagy rá. Te vagy Tolnai Rita. Itt vagy az olimpián. Itt vagy Brazíliában. Nem azért dolgoztál ennyit aztán utaztál ezer kilométereket hogy esélytelenül állj neki. Mindenkinek van esélye."
Miután az edzőm szólt, hogy még egy perc van a rajtig, kicsit bennem is elszállt a remény. Ilyen erős sportolónőkkel 400 méter vegyesben? Kicsit azért bennem volt az a pozitívség, amit a szüleim belém neveltek azalatt az idő alatt, amit a betáblázott életem mellett velem tölthettek.
Ez volt az olimpia hivatalos első napja. A kevés jelentkezőre való tekintettel itt csak előfutam és döntő volt. Vajon képes leszek túlszárnyalni ennyi kiváló olimpiai szintű sportolót.
Eljött az én időm. A mi időnk. Fel kell állni a rajtkockákra. Elnéztem körülöttem, bár mivel a második sávról indultam, csak az egyik oldalamon tudtam 6 versenyzőt szemügyre venni. Mellettem egy spanyol kezdő volt, aki rendesen kvalifikálta magát. Nem mint én amatőr. Bár ha a korunktól függ, akkor ő is csak 18 volt. De meghallottam azt a hangot, ami a kezdést jelezte. Először a háttal kell kezdeni. Ezt mondogattam magamban. Amikor kisebb pillantást vetettem magam mellé, kicsit boldog voltam, hogy a spanyol lány mögöttem úszik jóval. Mell. Mell. Mondogattam. Ez volt a legkevésbé szeretett úszásom. Nagyon rühelltem. Nem tudom miért, de valahogy a legkevésbé szimpatikus volt. Mellettem a "bajnok" volt, aki egy testhosszal előttem járt. Kicsit féltem, így a pillangót kicsit meghúztam. Ezt szerettem a legjobban. Az edzőtársaim általában kritizáltak is miatta, mert hogy "Milyen nehéz" meg "szar" és egyéb társaik. De ha nekik nem tetszett most remélem a tévét nézik: Butterfly - mert az angol nagyapával rendelkező fiú így hívott - az olimpián kapálózik. Nem is esélytelenül. Következett a hajrá. A gyors. Életem legjobb és legfeszültebb pillanatát éltem át: csak hajtottam, és egy duracell nyuszi megirigyelte volna az erőmet. Csak húztam magam a vízbe. A "bajnokkal" fej-fej mellett haladva versenyeztünk, és a spanyol lány egy testhosszal mögöttünk volt. Amikor beértem a célba döbbenten láttam az eredményjelzőt: én győztem. Most hogy leeshet a világ álla: De ő csak szabad kártyás... Ezért nem kell leszólni azt, aki "nem tisztességesen" jut be az olimpiára. Ahogy a tanárom mondta a Zrínyi matekversenyről: "Lehet, hogy a Fejér megyei második helyezett jobb, mint a Békés megyei első. De itt ilyen felmérés nincs. Csak aki épp a legjobb. Ha nem is országos szinten. El kell fogadni." Persze nem véletlenül mondta nekem ezt. Én lettem a második, és az egyik Kodolányis (mert ott valami gimnázium volt) járt előttem. Bár most már én is a Kodolányi János Középiskola padjait koptatom, de akkoriban még Hétvezéres voltam. Egy kétségbeesett kislány, aki ötödik osztályban érte el a mélypontját. De most itt van a csúcson. A semmiből. A véletlen segített nekem. "Rita, felfogtad te hogy bent vagy a döntőben?" Ábrándított ki az edzőm, Pali bácsi. Ezen még nem is gondolkoztam. "Istenem, ez azt jelenti hogy az olimpia pontszerzés küszöbén vagyok?"
Egyébként ez még nem jelentett semmit. Lesz még 4 előfutam, és ha én most csupán a legrosszabb 8 között vagyok első, és a második előfutam mezőnyének mindegyik tagja jobb nálam, akkor lényegtelen volt az egész. Bár az jelenthet valamit, hogy a világrekordtól 1 mp-re maradtam... Kihúztam magam a vízből, felvettem a köntösömet, elindultam kifelé, mint aki nem ért el teljesítményt, és az edzőm pityeregve a nyakamba borult. "Remélem tudod, hogy holnap már az egész világ tudja a neved és rólad fog beszélni." Nem értettem miért, mert nem tettem semmit. Főleg így, hogy a véletlen a legjobb barátom az olimpiára kijutás során. Meg amúgy is még itt van a mezőnyben Hosszú Katinka, aki messze jobb úszó, mint én. Majd megússza a legjobb világrekordot. Meg itt van Kapás Boglárka. Mutina Ágnes. Jakabos Zsuzsanna. Verrasztó Evelin. Csak néhány magyar olimpikon, aki felülmúlhat. -na. Mert nem mind kvalifikálták magukat ide. Csak Verrasztó Evelin. De akkor is itt van csak a magyarok közül is kettő, aki kisujjával úszva is felülmúlna. Legnagyobb félelmem pedig Ye Shiwen volt. Múltkor - illetve az előző olimpián - világrekordot úszott. Nem csak 400, hanem 200 m vegyesben is, méghozzá ő is annyi idős volt, mint most én. Alicia Coutts, az akkori (nem tudom melyik számban, 200 vagy 400 m) második helyezett már nem kvalifikálódott, így tőle nem kellett tartanom. A tavalyi 400 vegyes ezüstérmes, Elizabeth Beisel is kvalifikálódott. Miért is tenne mást, ha egyszer második helyre úszott tavaly? Bár ez se jelent semmit. Mert a kor is számít. Bár ő csak 20 volt akkor, így ezen kívül még egy olimpiára simán feljuthat. Na és a bronzosunk is még itt van. Bár csak 200 m vegyesben. Abba kéne hagynom a "bár"-ozást. Pedig úgy megnyugtat. Az előbbi Caitlin Leverenz mellett a másik bronzosunk, aki 400 m vegyesben kapta a kiérdemlést, Li Xuanxu megint csak bent volt a mezőnyben. Tőle félek a legjobban, mert ő még talán az egyik legfiatalabb és legijesztőbb. Az utóbbit nem tudom mivel érdemelte ki a "kicsi kínai".
De még ma minden kiderül: bent leszek az A-döntőben és pontot, vagy akár érmet szerzek hazámnak, vagy esélytelenül de kiengesztelve egy előfutam-győzelemmel megyek haza Magyarországra.
Hosszú Katinka ugyanúgy leverte a mezőnyt, mint én, csak az volt a különbség, hogy őt lerohanták az újságírok, engem meg nagy ívben kikerültek. Kivéve két újságíró. A Képes Sporté, és valami külföldi újságé. Talán cseh volt, és meg akarnak támadni, mert legyőztem a bajnokot. De nem. Szerintük én nagyobb teljesítményt húztam ki a zsebemből, mint Katinka, vagy az a cseh lány, akinek a nevét nem tudom. Pár perccel később az újságírók gyűrűjében Katinka odaállt mellém, és azt mondta: "She is the best swimmer of Hungary. She only 16 years old." És ekkor az összes kamera engem kezdett vakuzni, és körülbelül 600 kérdéssel bombáztak meg egy perc alatt. Katinka pedig elindult kifele, én utánanéztem, ő pedig rám mosolygott, és tisztán le lehetett olvasni a szájáról, hogy "Én vagyok a múlt és a jelen, te pedig a jelen és a jövő." Nem értettem, de az újságírókat leráztam, és mivel lement az utolsó előfutam, a táblához futottam és megnéztem az eredményem: ... Folytathatom...
The Script ft. will.i.am - Hall of Fame
Sosem gondoltam volna, hogy ilyenre is sor kerülhet. Nem is mertem belegondolni, hogy mi lesz velem a jövőben. De hogy ilyen, azt még csak meg sem említették. Kicsit fáztam. Nem tudom, hogy azért, mert izgultam, vagy mert tényleg hideg volt, illetve mert kihűlt rajtam a pár perccel ezelőtt még forró fürdővíz.
Igaz, hogy lány vagyok, de a legnagyobb példaképeim Gyurta Dani és Cseh László. Legfőképpen Laci, mert az egész ország rátette a terhet, hogy "márpedig te olimpia bajnok leszel", és bár nem lett az, ugyanannyira örült a bronznak is. Mert ha ez az országtól kevés, akkor jussanak ki ők az olimpiára, és csinálják utána. Mert ha valaki kijut akkor az is a legnagyobb teljesítmény, amit az országon belül megtehet. Bár engem szabad kártyával és teljesen érem esélytelenül küldtek ki, tisztában voltam a képességeimmel. Nem érdekelt, hogy csak 16 éves voltam. Attól még EMBER. Ember, aki képes csinálni valamit. Mert nem úgy mentem ki szabad kártyával, hogy előtte egy héttel tanítottak úszni, hanem a babaúszás alatt sajátítottam el ezt a későbbi "szakmát". És nem hagytam abba fél évesen, hanem a mai napig naponta suli után bejártam edzésre. Minden nap, Székesfehérváron, a Csitáry Emil Uszodába. Félrehagyva a barátokat és a családot. Mert bár ők fontosabbak voltak, a barátok reggel 7-től délután 3-ig, a családom pedig este 5-től végig voltak a hatáskörömben. Egyébként az úszóedzőm és a portások, vagy valami olyasmik az uszodában.
De a mai nap a lényeg. Itt állok. Nincs semmi a fejemben. Koncentrálok. "Képes vagy rá. Te vagy Tolnai Rita. Itt vagy az olimpián. Itt vagy Brazíliában. Nem azért dolgoztál ennyit aztán utaztál ezer kilométereket hogy esélytelenül állj neki. Mindenkinek van esélye."
Miután az edzőm szólt, hogy még egy perc van a rajtig, kicsit bennem is elszállt a remény. Ilyen erős sportolónőkkel 400 méter vegyesben? Kicsit azért bennem volt az a pozitívség, amit a szüleim belém neveltek azalatt az idő alatt, amit a betáblázott életem mellett velem tölthettek.
Ez volt az olimpia hivatalos első napja. A kevés jelentkezőre való tekintettel itt csak előfutam és döntő volt. Vajon képes leszek túlszárnyalni ennyi kiváló olimpiai szintű sportolót.
Eljött az én időm. A mi időnk. Fel kell állni a rajtkockákra. Elnéztem körülöttem, bár mivel a második sávról indultam, csak az egyik oldalamon tudtam 6 versenyzőt szemügyre venni. Mellettem egy spanyol kezdő volt, aki rendesen kvalifikálta magát. Nem mint én amatőr. Bár ha a korunktól függ, akkor ő is csak 18 volt. De meghallottam azt a hangot, ami a kezdést jelezte. Először a háttal kell kezdeni. Ezt mondogattam magamban. Amikor kisebb pillantást vetettem magam mellé, kicsit boldog voltam, hogy a spanyol lány mögöttem úszik jóval. Mell. Mell. Mondogattam. Ez volt a legkevésbé szeretett úszásom. Nagyon rühelltem. Nem tudom miért, de valahogy a legkevésbé szimpatikus volt. Mellettem a "bajnok" volt, aki egy testhosszal előttem járt. Kicsit féltem, így a pillangót kicsit meghúztam. Ezt szerettem a legjobban. Az edzőtársaim általában kritizáltak is miatta, mert hogy "Milyen nehéz" meg "szar" és egyéb társaik. De ha nekik nem tetszett most remélem a tévét nézik: Butterfly - mert az angol nagyapával rendelkező fiú így hívott - az olimpián kapálózik. Nem is esélytelenül. Következett a hajrá. A gyors. Életem legjobb és legfeszültebb pillanatát éltem át: csak hajtottam, és egy duracell nyuszi megirigyelte volna az erőmet. Csak húztam magam a vízbe. A "bajnokkal" fej-fej mellett haladva versenyeztünk, és a spanyol lány egy testhosszal mögöttünk volt. Amikor beértem a célba döbbenten láttam az eredményjelzőt: én győztem. Most hogy leeshet a világ álla: De ő csak szabad kártyás... Ezért nem kell leszólni azt, aki "nem tisztességesen" jut be az olimpiára. Ahogy a tanárom mondta a Zrínyi matekversenyről: "Lehet, hogy a Fejér megyei második helyezett jobb, mint a Békés megyei első. De itt ilyen felmérés nincs. Csak aki épp a legjobb. Ha nem is országos szinten. El kell fogadni." Persze nem véletlenül mondta nekem ezt. Én lettem a második, és az egyik Kodolányis (mert ott valami gimnázium volt) járt előttem. Bár most már én is a Kodolányi János Középiskola padjait koptatom, de akkoriban még Hétvezéres voltam. Egy kétségbeesett kislány, aki ötödik osztályban érte el a mélypontját. De most itt van a csúcson. A semmiből. A véletlen segített nekem. "Rita, felfogtad te hogy bent vagy a döntőben?" Ábrándított ki az edzőm, Pali bácsi. Ezen még nem is gondolkoztam. "Istenem, ez azt jelenti hogy az olimpia pontszerzés küszöbén vagyok?"
Egyébként ez még nem jelentett semmit. Lesz még 4 előfutam, és ha én most csupán a legrosszabb 8 között vagyok első, és a második előfutam mezőnyének mindegyik tagja jobb nálam, akkor lényegtelen volt az egész. Bár az jelenthet valamit, hogy a világrekordtól 1 mp-re maradtam... Kihúztam magam a vízből, felvettem a köntösömet, elindultam kifelé, mint aki nem ért el teljesítményt, és az edzőm pityeregve a nyakamba borult. "Remélem tudod, hogy holnap már az egész világ tudja a neved és rólad fog beszélni." Nem értettem miért, mert nem tettem semmit. Főleg így, hogy a véletlen a legjobb barátom az olimpiára kijutás során. Meg amúgy is még itt van a mezőnyben Hosszú Katinka, aki messze jobb úszó, mint én. Majd megússza a legjobb világrekordot. Meg itt van Kapás Boglárka. Mutina Ágnes. Jakabos Zsuzsanna. Verrasztó Evelin. Csak néhány magyar olimpikon, aki felülmúlhat. -na. Mert nem mind kvalifikálták magukat ide. Csak Verrasztó Evelin. De akkor is itt van csak a magyarok közül is kettő, aki kisujjával úszva is felülmúlna. Legnagyobb félelmem pedig Ye Shiwen volt. Múltkor - illetve az előző olimpián - világrekordot úszott. Nem csak 400, hanem 200 m vegyesben is, méghozzá ő is annyi idős volt, mint most én. Alicia Coutts, az akkori (nem tudom melyik számban, 200 vagy 400 m) második helyezett már nem kvalifikálódott, így tőle nem kellett tartanom. A tavalyi 400 vegyes ezüstérmes, Elizabeth Beisel is kvalifikálódott. Miért is tenne mást, ha egyszer második helyre úszott tavaly? Bár ez se jelent semmit. Mert a kor is számít. Bár ő csak 20 volt akkor, így ezen kívül még egy olimpiára simán feljuthat. Na és a bronzosunk is még itt van. Bár csak 200 m vegyesben. Abba kéne hagynom a "bár"-ozást. Pedig úgy megnyugtat. Az előbbi Caitlin Leverenz mellett a másik bronzosunk, aki 400 m vegyesben kapta a kiérdemlést, Li Xuanxu megint csak bent volt a mezőnyben. Tőle félek a legjobban, mert ő még talán az egyik legfiatalabb és legijesztőbb. Az utóbbit nem tudom mivel érdemelte ki a "kicsi kínai".
De még ma minden kiderül: bent leszek az A-döntőben és pontot, vagy akár érmet szerzek hazámnak, vagy esélytelenül de kiengesztelve egy előfutam-győzelemmel megyek haza Magyarországra.
Hosszú Katinka ugyanúgy leverte a mezőnyt, mint én, csak az volt a különbség, hogy őt lerohanták az újságírok, engem meg nagy ívben kikerültek. Kivéve két újságíró. A Képes Sporté, és valami külföldi újságé. Talán cseh volt, és meg akarnak támadni, mert legyőztem a bajnokot. De nem. Szerintük én nagyobb teljesítményt húztam ki a zsebemből, mint Katinka, vagy az a cseh lány, akinek a nevét nem tudom. Pár perccel később az újságírók gyűrűjében Katinka odaállt mellém, és azt mondta: "She is the best swimmer of Hungary. She only 16 years old." És ekkor az összes kamera engem kezdett vakuzni, és körülbelül 600 kérdéssel bombáztak meg egy perc alatt. Katinka pedig elindult kifele, én utánanéztem, ő pedig rám mosolygott, és tisztán le lehetett olvasni a szájáról, hogy "Én vagyok a múlt és a jelen, te pedig a jelen és a jövő." Nem értettem, de az újságírókat leráztam, és mivel lement az utolsó előfutam, a táblához futottam és megnéztem az eredményem: ... Folytathatom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése